Utazásaim során már többször “szememre vetették”, hogy nem tudok elvonatkoztatni a hivatásomtól, bármerre járok, először mindig a kerteket, növényeket veszem észre. Hiába na, ha az ember megtalálja a tényleg hozzáillő munkát, akkor az egyben a szenvedélye is lesz.
A hétvégén Londonban jártam. Az elsődleges célom az volt, hogy meglepjem az öcsémet, aki a feleségével másfél éve él ott, és még nem látták a fiamat, pedig Dani már 4,5 hónapos. A meglepetés sikerült, öcsém enyhe sokkot kapott, sógornőm megkönnyebbült, hogy nem kell tovább titkolóznia, én is megnyugodtam, hogy nem is olyan vészes pici babával repülni és tömegközlekedni (itthon még csak buszon sem ültünk, mindig csak az autó meg a séta).
Túl a nagy találkozás okozta izgalmakon előkerült a szokásos “szemüvegem”: nézd már, virágzik a téli jázmin! Hú, mekkora araucaria! De jól néz ki ez a babérsom sövény!
Aztán megláttam ezt a téglakerítést:
Az első gondolatom az volt, hogy milyen kreatív felhasználása ez a törött bontott téglának. Rusztikus is, egyedi is. Nekem való. Persze lefotózni csak később jutott eszembe. Sebaj, úgyis épp sétáltunk. Visszafordultunk, csináltam néhány képet, és ezzel elindult a lavina.
Hopp, ez is téglakerítés. Meg ez is. És mennyire más. Keskenyebb, szélesebb, új és régi, a lényeg, hogy két egyformával nem találkoztam:
Hiába na, tetszenek a rendezett kis előkertek, és az, hogy ugyanabból az anyagból mennyi mindent ki lehet hozni.
Az egyik utcában aztán rábukkantam erre a verzióra, ami azonnal a kedvencem lett:
Téglakerítésre fel!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: