Árudai pályafutásom alatt gyermekes családok részéről sokszor találkoztam azzal a kikötéssel növényvásárlások során, hogy tiszafát ne, mert az mérgező. Ennél némileg konkrétabb kérés volt az, amikor a bogyós tiszafát zárták ki a szóba jöhető növények listájáról.
Az elmúlt hónapokban, mióta megszületett a fiam, sokat rágódtam ezen a témán. Aztán múlt héten egy ismerősöm pánikba esve hívott, hogy elküld mms-ben egy fotót, nézzem már meg, milyen növény bogyója van rajta, mert az egyik gyerkőc épp most nyelt le belőle egy pár szemet. Szerencsére kiderült, hogy nincs vész, goji bogyót evett, ami számos jótékony hatásáról ismert napjainkban, de rosszul is elsülhetett volna a történet. Ez a hívás azonban megadta a végső lökést, hogy leírjam végre a mérgező növényekkel kapcsolatos gondolataimat.
Aki kicsit is ismeri a tiszafát (Taxus baccata, Taxus media fajták), tudja, hogy a növény minden része mérgező, kivéve a piros, édes ízű magköpeny. Mivel a növény magja a húsos magköpeny alatt kemény, szinte elrághatatlan, a mérgezés a legtöbb esetben a sötétzöld levelek, vagy a friss, puha hajtások fogyasztásának következménye. Ugyan a piacon számtalan olyan fajta elérhető, mely hímivarú, így piros termést nem hoz (például az Overeyenderii vagy Hilli), ezek ültetésével az esetleges mérgezést nem tudjuk elkerülni.
Az már sokkal kevésbé köztudott, hogy számos más, közkedvelt kerti dísznövény is okozhat – kisebb-nagyobb mennyiségben elfogyasztva – mérgezést.
Az örökzöldek közül ilyenek a nehézszagú boróka (Juniperus sabina) és keleti életfa (Thuja orientalis) példányai is. A külső bőrirritáción túl elfogyasztva máj- és vesekárosodást, görcsöket okozhatnak.
Vagy itt vannak az egyre több változatban elterjedő, nagyon kora tavaszi virágzású hunyor fajták (Helleborus sp.). Akár szívritmus zavart is okozhat a fogyasztásuk.
A berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) szintén kedvelt évelő, azonban fehér, halványrózsaszín virágait látva senki nem feltételezné róla, hogy hányást, hasmenést, légzésbénulást is okozhat.
Igazi mediterrán hangulatot varázsol teraszunkra a leander (Nerium oleander). Minden része – hajtása, levelei és virága is – tartalmaz olyan alkaloidokat, mely hányást, hasmenést, görcsöket okozhat.
De ugyanígy okoz enyhébb vagy súlyosabb mérgezési tüneteket a gyöngyvirág, a nárciszok hagymája, a pitypang szára és gyökere, de akár a közönséges fagyal, a puszpáng vagy a hóbogyó is.
Nem célom, hogy bárkit elrettentsek a felsorolt növények ültetésétől, vagy elindítsak, egy „irtsunk ki a kertből minden mérgező növényt” kampányt. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy környezettudatos neveléssel elkerülhetőek a balesetek. Igenis meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy a növények között vannak szúrósak, mérgezőek. Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk nekik, hogy ne nyúljanak a konnektorba, ne játsszanak az ollóval, késsel, ne rohanjanak ki az úttestre, ismertessük meg velük azt is, hogy a növények sokfélék, és nem szabad megkóstolni őket, csak szülői kísérettel és biztos beazonosítás után.
Aki szeretne részletesebben elmerülni a témában, annak ajánlom Horst Altmann Mérgező növények, mérgező állatok című könyvét. A könyv nem csak a mérgezés tüneteire, hanem az alkalmazandó elsősegélyre, teendőkre is részletesen kitér.
Ha pedig testközelből szeretnétek megnézni egy igazán halálos kertet, és épp Írországban jártok, látogassatok el a Blarney kastélyba!
Képek forrása, a megjelölteken kívül: pinterest.com
